Az elektroterápia története
Az elektromosságot még nem ismerték, de már végeztek elektroterápiás kezeléseket. A római császárság idejében Claudius császár uralkodása alatt a fürdőmedencébe bénult gyermekek mellé elektromos halakat helyeztek, és ezek áramütésétől várták a bénulások oldódását, javulását. A kezelésekhez háromféle halat, elektromos harcsát, zsibbasztó ráját és elektromos angolnát használtak. Ezeknek a halaknak az elektromos szerve kondenzátorként feltöltődött, és ez sült ki a vélt, vagy valódi támadóval szemben.
Ezek a halak ma is megtalálhatók, pl. az 1.5 m hosszú és 1 m széles zsibbasztó rája, a La Manche csatornától Madagaszkárig, az elektromos harcsa Észak- és Közép-Afrika folyóiban található. Az elektromos halak 6-8 kisülésből álló elektromos ütést mérnek áldozatukra, amelyek igen sűrűn, 0.01mp-nyi időközökben érik egymást. Az elektromos szerv a kisülés után kimerül, feltöltődéséhez két, három nap is szükséges.
A halak elektromos szervei megfelelő feszültséggel és intenzitással rendelkeznek. Egy kb. 35 cm hosszú zsibbasztó rája elektromos szervének feszültsége 8-17 volt, az intenzitása 1-7 amper. Az elektromos angolna elektromos szervében 300-400 volt feszültséget is elő tud állítani.
Rájöttek, hogy a halak villamos ütése nem egyforma. Az áramhatás feszültsége, intenzitása, frekvenciája különböző. Ez késztette a kezelőket arra, hogy az egyes megbetegedéseknek megfelelően válasszák ki a halakat. Így a bénulásoknál elektromos ráját, fejfájásnál, hisztériás betegségeknél, lelki megbetegedetteknél a betegség előrehaladottságától függően a ráját vagy a harcsát hozzáérintették a beteg fejéhez. Scribonius Largo római orvos vezette be ezt az eljárást. Ez volt a mai elektrosokk elődje.
Az elektroterápia tudatos – nem ösztönös – alkalmazását a XVIII. századtól számítják. Ez természetesen egybeesik az elektromosság felfedezésével. 1720-ban Gray felfedezi az emberi testnek azt a tulajdonságát, hogy vezeti az elektromos áramot. Galvani 1792-ben vette észre, hogy a frissen leölt, bizonyos célokra preparált béka teste, valahányszor a közelében elhelyezett elektromos készülék szikrát ad, rángatózik. A rángatózás akkor is bekövetkezett, ha a béka izmait, vagy idegeit kétféle fémmel megérintette. Természetesen a két fém egymással is érintkezett. Galvani először arra gondolt, hogy az állati elektromosság megnyilvánulásáról van szó.
Volta kimutatta, hogy két fém érintkezésekor az egyik fémen pozitív, a másikon negatív töltés keletkezik.
Feltételezte, hogy így a két fémben az elektromosság szétválik. Ez a szétválás addig tart, amíg a fémek közt az érintkezés fennáll. Felfedezte azt is, hogy a jól vezető fémek feszültségi sorrendbe állíthatók.
Az 1800-as években ismerték fel, hogy az elektromos áram energiáját miként lehet tudatosan gyógykezelésre alkalmazni.
Az 1900-as évek elején megvalósították a hidrogalván kezelést, amelynél a vízbe merülő elektródokkal a kádfürdő illetve végtagfürdő vizébe vezették a galvánáramot.
Az iontoforézis elvét Deutsch Rezső, magyar kutatóorvos fedezte fel. Új lehetőségeket nyitott az izomingerlésben, az ún. szelektív-ingeráram bevezetése. Az utóbbi évtizedekben ez a fejlődés felgyorsult. Az orvostudomány óriási fejlődésnek indult.
Ezen belül a fizikoterápiában is egyre korszerűbb eszközök jelennek meg. A számítástechnika itt is tért hódít. Programozható, miniatürizálható készülékek segítik munkánkat.